2015. szeptember 9., szerda

9.fejezet Suli kezdés ;)

Reggel arra a legjobb ébredni, ha valaki úgy dörömböl az ajtómon, hogy csodálom még nem szakadt ki a helyéről. Sőt nem elég, hogy éppen az ajtómat készül betörni hanem még kiabál is. Méghozzá a nevemet. Az elején viszonylag nyugodtan feküdtem az ágyamban továbbra is csukott szemmel, hátha az illető abba hagyja a nem kívánt ébresztőt. Ám  amikor már vagy tíz perce egy folytában zajong, már elértem egy idegbajos szintjét. Idegesen pattantak ki a szemeim, és dübörögve mentem a hangforrás felé. Ott amilyen gyorsan csak tudtam kivágtam az ajtót.
- Mi van már?! - kiabáltam vöröslő fejjel, meg sem nézve hogy ki áll ott. Legnagyobb megdöbbenésemre Ikoya volt az. Ahogy megláttam rémült tekintetét, azonnal elszáll a dühöm.
- Cs-csak szólni akartam, hogy ideje felébredni. Amikor megláttam hogy zárva van az ajtó, azt hittem valami baj van. - mondta lehajtott fejjel. Megint cselédruha volt rajta.
- Bocsi, nincs semmi baj. Köszi hogy felébresztettél. - Mondtam mosolyogva, mire felnézett és ő is elmosolyodott. - De miért is akartál felébreszteni? - ráncoltam a homlokom, mert nem jutott eszembe semmi olyan, ahova időbe oda kellene érni.
- Emina, iskolába kell mennünk. Elfelejtetted?
- Suli? Milyen su... - aztán hirtelen megvilágosodtam. - Bazd tényleg! - Kiáltottam fel, mire Ikoya halkan kuncogni kezdett. - Mikor indulunk? - fogtam meg a két vállát, úgy néztem a szemébe. Tényleg nagyon hasonlítunk.
- Fél óra múlva a bejáratnál gyülekezünk. - mondta megszeppent mosollyal.
- Oké, köszi. Te is oda jársz?
- Igen, egy osztályba fogunk járni. Gyere menjünk reggelizni. Toushiro már lent van.  - mondta kicsit elpirulva. Tudtam én hogy tetszik neki. Csak azt nem értem hogy ő miért ilyen vele.
- Most kihagyom, nem vagyok éhes. - mondtam, majd a szemem megakadt a ruháján. - Te ebbe jössz?
 - Nem, csak előtte még elkel mosogatnom, ezért én később megyek mint ti. - mondta szomorkásan.
- Nem kell elmosogatnod, majd én megcsinálom.
- Mi, de azt nem lehet. - mondta gyorsan, mire én közbe szóltam
- Ne aggódj Toushiro nem fogja megtudni. De most megyek át öltözni. Szerintem te is kezdj el készülődni. - mondtam, mire bólintott egyet, én pedig bementem a szobámba. Oda álltam a szekrényem elé, és jött a szokásos "Mit vegyek fel?" kérdés. Toushironak igaza volt, tényleg minden cuccom itt van. Kinyitottam az ablakot, hogy megnézzem milyen idő van kint. Az ég borús, és a szél is fújt. Elég hideg volt. Sóhajtottam egyet, majd vissza mentem a szekrényhez. A választásom végül egy bézs színű félvállas pólóra, egy fekete szaggatott farmerra, és egy szintén bézs hosszú szárú csizmára esett. Kiegészítőként felhúztam egy rövid ujjú motoros kesztyűt, és egy térd alá érő, ujjatlan fekete kabátot.





A szememet szemceruzával kihúztam, a hajamba pedig egy fonást csináltam. Elégedetten néztem magam a tükörbe, majd a félvállas táskámat felkapva, rohantam a konyhába mosogatni. Egész úton azon imádkoztam, hogy ne találkozzak Toushiroval. Amikor végre odaértem, illedelmesen bekopogtam, és amikor mondtam miért jöttem, a szolgálók próbáltak lebeszélni róla.
- Na de úrnőm! Ezt igazán nem önnek kellene megcsinálnia. Majd Ikoya elintézi. - Mondta egy középkorú, őszülő férfi. Ezen nagyon bepöccentem. Mi ez a kivételezés velem?
- Először is! Nem vagyok úrnő, sem kisasszony! Emina vagyok, és mostantól mindenki lesz szíves így hívni. - mondtam, mire a bent lévő emberek, bólogattak. - Másodszor pedig! Attól még, hogy Ikoya nem teljes egészében a testvérem, attól még ugyanabból a családból származunk. Harmadszor, mert igen három kikötésem van! Ahol tudok segítek. Nem érdekel hogy ki mit mond. Most pedig, nekiállok mosogatni. - mondtam olyan határozottsággal a hangomban hogy tátva maradt szájjal csak bólogatni tudtak. Nekiálltam mosogatni, természetesen előtte levettem a kesztyűmet. Öt perc alatt végeztem alig volt valami. Már épp kilépni készültem, amikor utánam szóltak.
- Kis-assz... Akarom mondani Emina.
- Igen? - kérdeztem hátra nézve.
- Köszönjük. -Mondta barátságos mosollyal az előttem álló. Körbe nézve láttam, hogy mindenkinek hasonló kifejezés volt az arcán. Jóleső érzés járta át a testem, ezt pedig már nagyon rég nem éreztem. Most már teljesen feléjük fordultam, és nagy mosoly kíséretében meghajoltam, mire éreztem, hogy mindenki nagyon meglepődött. Ismét.
- Én köszönöm. - Mondtam, majd távoztam. Futottam mint állat, ugyanis fogalmam sincs hány óra. Az egyik ablakon kinézve láttam, hogy Ikoya, és Toushiro már a kapuban voltak. Amin meglepődtem. Toushiro mellet volt egy motor, ami nem az enyém.






Persze az én piros motorom is ott volt, de amin igazán meglepődtem, az az volt, hogy beszélgettek. Nyilván én voltam a téma, mert mindketten  másodpercenként néztek a bejárati ajtóra, és az ablakokra. Amint Toushiro észrevett, a csuklójára mutatott mintha lenne ott egy óra, ezzel jelezve, hogy késésben vagyunk. Amint ez leesett ismét futásnak eredtem, és a kiútig meg sem álltam.
- Mégis hol a francba voltál? - esett nekem a fekete, amint leértem.
- Volt egy kis dolgom. - mondtam levegő után kapkodva. De elszoktam ettől a sok futástól.
- Milyen dolgod? - faggatózott tovább.
- Semmi fontos. - legyintettem, majd pillantásom Ikora tévedt, aki egy rózsaszínű, térd fölé érő ruhát húzott fekete magassarkúval. Ehhez még egy térd alá érő fehér zoknit húzott.





Amint megláttam egy dolog jutott eszembe, aminek hangot is adtam.
- Te nem fázol? - kérdeztem felé fordulva, mire értetlenkedve nézet rám.
- A félvámpírok nem fáznak. - válaszolta helyette Toushiro, mire nekem kikerekedtek a szemeim.
- Fél vámpírok? - néztem rá, mire Iko szomorúan bólintott. De hát miért szomorú, hisz ez tök jó. - Hisz ez tök jó! Ezzel tűnsz ki a többiek közül.
- Pont ez az! Nem akarok kitűnni. - mondta kicsit mérgesen mire elé álltam, és ma már másodszorra fogtam meg a vállait, úgy néztem könnyes szemébe.
- Ne mond ezt. A félvámírságoddal együtt vagy igazán te. - mondtam mosolyogva, mire  meglepődött, majd látszott rajta, hogy mindjárt sír. - Na ne sírj. Nincs semmi baj.
- Nhem azh. - mondta hüppögve. -Ugyanh ezeketh cshináltad gyerek khorunkban is.
- Tényleg? - kérdeztem, mire bólintott. - Tényleg? - kérdeztem hátrafordulva Toushirotól is, aki halványan mosolyogva bólintott. - De pontosan mit is? - Kérdeztem még mindig hátrafordulva.
- Ugyan így reagáltál, amikor megtudtad Ikoyáról, hogy félvámpír. - mondta Toushiro, aki fekete pólót viselt piros bőrkabáttal, és fekete farmernadrággal. - Na de elég a drámából, mert ha nem indulunk el most rögtön, tényleg elkésünk. - mondta, majd felszállt.
Én is felszálltam a sajátomra, majd értetlenül néztem Iko-ra.
- Te mivel mész? - kérdeztem.
- Gyalog.
- Miért mész gyalog? Természetesen felszállsz Toushiro mögé. - mondtam neki, mire elpirult.
- Már miért kéne felszállnia mögém? - mondta kicsit mérgesen Shiro.
- Mert nekem hosszú a hajam, és a kabátom is. Ha mögöttem ülne, mindig az arcába fújná  a szél a hajamat, amitől elkezdene fészkelődni és ha még ráülne a kabátomra, akkor ha úgy adódik nem fogok tudni azonnal reagálni, mert nem fogok tudni könnyen mozogni. Viszont, ahogy elnézem neked se, hosszú hajad, se hosszú kabátod nincsen. - mondtam rezzenéstelen arccal végig a szemébe nézve. Már épp nyitotta a száját, amikor beelőztem. - Gyalog pedig nem engedem.
- De...
- Nincs de! Mögéd ül és kész! - mondtam határozottan, ellenkezést nem tűrő hangon. Tényleg úgy is éreztem, hogyha még egyszer érvelni kezd, én leütöm.
- Jó. De akkor iparkodj a felszállással. - mondta, mire Iko engedelmesen mögé üllt, és felhúzta a bukósisakot, Toushiroval együtt. Győzedelmes mosollyal húztam fel én is a sajátom, majd pörgettem fel a motort.
- Te Toushiro! - szóltam oda, még mielőtt elindultunk volna.
- Na?
- Mennyire vagyunk késésben?
- Öt percünk van oda érni, és a suli negyed órára van innen.
- Mit szólnál egy versenyhez? - kérdeztem mosolyogva, és láttam hogy ő is mosolyog. Na ez Ikoról nem mondható el, mert neki egyből hulla színe lett.
- Mit kap a nyertes?
- A vesztes vesz neki valamit a büfében. - Mondtam, és  bólintottam jelezvén hogy indulhatunk. - Iko kapaszkodj mert leesel. - kiáltottam oda, és már el is húztam a csíkot.
Százötvennel mentem amikor feltűnt, hogy nem hallom a mögöttem haladó motort. A visszapillantóból láttam, hogy valóban nincs mögöttem. Ám mielőtt aggódni kezdhettem volna, egy mellék utcából kikanyarodva, jó tíz méterrel előttem felbukkantak, mire én is gyorsítottam. Már kétszáz hússzal mentem, mire sikerült beérnem őket. Fej-fej mellett haladtunk, de egyikünk sem akarta feladni, aztán megpillantottam az iskolát. Nem nagyon volt időm nézelődni, mert megszólalt a csengő, így tövig nyomtam a gázt. Épp hogy két másodperccel előbb értem be. Viszont a túl nagy sebességnek köszönhetően, mindketten az udvarközepén állítottuk le szép fokozatosan a motort. Na ez úgy nézett ki, hogy mi az udvar közepén, egymással szemben körözve lassítottunk. Természetesen hatalmas porfelhő  lett körülöttünk, és a nagy zajra, az összes diák kicsődült az udvarra. Legalábbis a nagy hangzavarból erre következtettem. Amint elszállt a porfelhő, körbenéztem a tömegen. Ha nem is az egész iskola de a fele biztosan ott volt. Ránéztem a mellettem ülő fiúra, akin már nem volt rajta a sisakja. Szerintem nem túlzok ha azt mondom, hogy az összes lány felsikoltott örömében. Szinte láttam ahogy szívecske formálódik a szemükből. Elég ijesztő látvány volt. Aztán hirtelen mindenki rám nézett és közben sugdolóztak, amikből néhányat tudtam csak elkapni. Például "Ki az ott?", "Nem tudom, de nagyon menő!", meg hogy " Hogy hogy együtt jöttek?" stb. Aztán pillantásom vissza kúszott Toushirora. Pontosabban a mögötte lévő helyre, ahol Ikonak kellett volna lennie. Igen, csak kellet volna, mert nem volt ott. Ahogy ezt észrevettem azonnal leszedtem a fejemről a sisakot, és megráztam kicsit a hajam. Erre a mozdulatra leginkább a hím egyedek reagáltak. Voltak akik elpirultak, de leginkább ők is csak sugdolóztak. Ezt inkább nem részletezem.
- Hol van Iko? - kérdeztem az udvar további részét pásztázva. A zöldikét egy bokorban vettem észre, és véleményem szerint hányt. Sóhajtva elindultam felé, majd hátra fogva a haját, a hátát simogatva próbáltam nyugtatni. - Tessék egy zsepi.
- Köszi. - felállt, majd a száját törölgetve rám nézett. - Figyelj, a mosdóban leszek, addig te parkold le a motorod. Utána körbe vezetlek. - mondta mire bólintottam, és elindultam vissza. Amint odaértem, Toushiro elé álltam, aki épp próbálta oszlatni a tömeget több-kevesebb sikerrel.
- Tudsz egy jó helyet ahol leparkolhatok?
- Aha. Gyere megmutatom. - mondta majd a saját motorját tolva intett, hogy kövessem.
- Tudtad, hogy jössz nekem valamivel? - kérdeztem miközben a motorokat rögzítettük.
- Miért is? - ráncolta a szemöldökét.
- Hogy hogy miért? - forgattam a szemeimet. - Természetesen azért, mert én nyertem.
- Nem igaz! Egyértelmű hogy én nyertem. - jelentette ki, miközben elindultunk a sulihoz. - Mit szólnál még egy versenyhez haza felé?
- Benne vagyok. Ja, várj az nem lesz jó.
- Mert?
- Azért, mert Iko akkor hogy megy haza?
- Buszozik. Vagy majd megoldja, nem érdekel. - megint olyan rideg.
- Mond miért vagy ilyen vele!? Ártott neked valamit!? - beléptünk a suli ajtón, és kicsit hangosabban beszéltem a kelleténél, mire mindenki ránk nézett. Nem igaz! Már csengettek! Mit keres még mindig mindenki a folyosón?!
- Nekem semmit, de neked igen! Majd akkor védd, ha már megismerted! -kiabált ő is, majd dühöngve elcsörtetett. Idióta Toushiro!
- Hallottam ám! - kiabált vissza a folyosó végéről.
- Reméltem is! - kiabáltam vissza. Na fasza. Első napomon mit látnak a többiek? Hogy két hülye ordítozik egy mással a folyosón. Na mind egy. Körbe néztem a folyosón, mire azt láttam, hogy mindenki halálra vált fejjel néz rám. A nézők között felfedeztem Ikoyát is, mire odamentem hozzá.
- Te figyelj! Miért néz mindenki olyan rémülten?
- Te épp most idegesítetted fel a suli legmenőbb fiúját! - akadt ki.
- Aha. És? - kérdeztem tényleg nem értettem miért olyan nagy cucc ez.
- Hogy-hogy, és?! Toushirot nagyon tisztelik, és sok lány bele van zúgva, de ennek ellenére félnek is tőle.
- Még mindig nem értem. Jó elismerem elég ijesztő amikor ideges, de ez már túlzás nem gondolod? - Mondtam ki a véleményem, mire Iko megadóan sóhajtott egyet.
- Gyere inkább körbe vezetlek. - mondta, mire, beleegyezően bólintottam. Első utunk az igazgatóiba vezetett. Iko bekopogott, majd miután beinvitáltak minket, beléptünk.
- Jó napot. - mondtuk szinkronba, mire az Igazgatónő felkapta a fejét a papírhalmaz mögül.
- Jó napot, kisasszonyok. - mondta kedves mosollyal az arcán, majd elénk lépett. A nő nem lehetett több ötvennél. Festett barna haja kontyba volt a feje tetején. Nálam vagy tíz centivel lehetett alacsonyabb. Mélybarna szemeivel Ikora nézett, majd rám. Ikoyát bizonyára ismeri, mert csak egy futó pillantást vetett rá. Végigmérte öltözékem, majd keményen a szemembe nézett. Én azonban ahelyett hogy elfordítottam volna, álltam a pillantását. Biztos voltam benne, hogy ez is egy olyan letesztelés, hogy mennyire bírom ha figyelnek. De én nem fogok félre nézni, az biztos. Miután belátta ezt a drágalátos Igazgatónk is, a tekintete ellágyult, majd szép lassan visszatelepedett a székébe.
- Ha nem tévedek te vagy az új diákunk, Emina Crossvel. Igazam van? - kérdezte számító mosollyal. Miért érzem azt, hogy ez a nő mindent tud? Talán még többet is mint kéne.
- Igen asszonyom, én lennék az. - mondtam kimért hangon.
- Remélem, a legjobbat fogja nyújtani. Kérem ne hozzon szégyent a Crossvel családra, ha már ön az egyetlen akit mondhatok vér szerinti leszármazottnak. - mondta ugyanazzal a hangsúllyal mint az előbb, de...Most valami meg változott. Mintha várna valamit a válaszomtól. Nem tudom mi az, de biztos nem felejti el egyhamar.
- Na de kérem, Igazgatónő. - Drágalátos igazgatónőnk meglepődött gúnyos hanghordozásomon, de nem láttam úgy, hogy mérges lenne miatta. -  Kivételezni nem szép dolog. A teljesítményemet, és a családomat illetően nem szándékozom egyiket sem félvállról venni.
- Pont ezt a választ vártam öntől, Emina. - Úgy látszik elég kielégítő volt a válaszom. - Remélem ez a határozottság kitart a felvételig, és azutánig is.
- Biztos lehet benne. De ha most megbocsát, mennünk kell. Ha jól hallottam most csöngettek be.
- Persze, menjenek csak. - mondta, de akkor mi már a folyosón lépdeltünk.
- Iko, milyenek az osztálytársaink? - kérdeztem amikor már majdnem ott voltunk.
- Hát....Elég....sokszínű.
- Kösz, ezzel nem éppen nyugtattál meg. - mondtam, és éreztem ahogy minél közelebb érünk ahhoz a bizonyos ajtóhoz, a szívem annál jobban dobogott.
- Ne aggódj nem lesz semmi baj. - Mondta amikor már az ajtó előtt álltunk. Válaszolni sem maradt időm, mert kinyitotta az ajtót, és beljebb taszigált.
Ahogy nézem, matek óra van. Pfuj...utálatos egy tantárgy. A Tanár úr a táblánál állt, unottan végig nézett rajtunk, majd sóhajtva leült az asztalához.
- Ön az új diák? - Kérdezte nullával egyenlő életkedvvel.
 - Igen.
- Akkor kérlek mutatkozzon be. Ikoya, ön leülhet.
- Rendben. - mondta Iko és a helyére ment, én pedig a tábla elé. Végig néztem az osztályomon, és az ikernővéremen kívül senki olyat nem láttam aki ismerős lenne. Mondjuk ez nem túl meg lepő. Azonban a tekintetem meg akadt egy lányon, akinek hasonló stílusa van mint nekem, ezért természetesen azonnal szimpatikus lett. - Sziasztok! A nevem Emina Crossvel, nem sokára betöltöm a 17-et. - kezdtem a bemutatkozásomnak még mindig a többieket pásztázva. - A stílusom a pop, és a rock között mozgolódik. Imádok énekelni és táncolni. Ennyi elég lesz nem? - fordultam a tanár felé, aki kis híján elaludt.
- Persze, kérem foglaljon helyet az első padban. - mondta egy ásítás közben. Az első padba? Biztos hogy nem! - Nem hallotta amit mondtam?!
- De Tanár úr, tökéletesen hallottam.
- Akkor mire vár? - kérdezte pirosló fejjel.
- Az első padba? - kérdeztem furcsállva.
- Igen.
- Biztos hogy nem! - mondtam röhögve, mire az osztály "ú"-ott egyet.
- Hogy mondja?
- Nem. Ülök. Az. Első. Padba. - mondtam szótagolva, hátha megérti. Folytattuk még vagy negyed óráig, mire a Tanár félőrült hangon megszólalt. Természetesen jövendőbeli osztályom már a hasát fogva röhögött.
- Akkor oda megy ahova akar, csak üljön már le a tetves székre! - szegényt teljesen kiakasztottam, már láttam kidagadni az erét a halántékán. Sajnálom Igazgatónő, de az ígéretemet nem biztos hogy teljesíteni tudom. Gondoltam győzedelmes mosollyal a képemen, és megindultam leghátra egy üres hely felé.
Immár a helyemen nézegettem a körülöttem lévő emberkéket. Iko tényleg nem hazudott amikor azt mondta elég sokszínű az osztályunk. Mellettem nem ült senki, szerencsére. A padom az ablak mellett volt, és én belül ültem. Előttem két barna hajú lány ült, akik csendesen kockultak a padjuk alatt. Ő előttük volt az előbb említett lány, aki Iko padtársa volt. Fekete haja volt, viszont a szemszínére nem emlékszem, mert aludt. A zöldike testvérem folyamatosan jegyzetelt, ahogy az előtte lévő két fiú is. Egyből levágtam hogy a tesókám nem tartozik a menők közé. Amit észrevettem, hogy mindhárom padsor első két padja az éltanulóké. A középső padsor harmadik sorában ül egy szőke hajú plázacica, meg - gondolom - az egyik csatlósa, aki őszinte csodálattal figyeli "vezetőjét". Mögöttük ül még két fiú, egy szőke, és egy világosbarna. Mind ketten a túlsminkelt lánynak udvaroltak. Az utolsó padban megint két fiú ült. Tisztán látszott rajtuk, hogy teljesen leszarják amit a tanár magyarázott. Ahogy az egyik észrevette hogy nézem mosolyogva rám kacsintott. Fehér haja volt , és kék szeme. Felvontam egyik szemöldököm, és unottan néztem rá. A pillantásomtól zavartan visszafordul, és folytatta a semmit. Azt hitted hogy elolvadok, mi?

"Őszintén, reménykedtem benne"

Hallottam a fejemben egy hangot, mire kikerekedett szemekkel felé kaptam a fejem. Oldalról nézet, és huncut mosollyal az arcán várta a reakciómat. Gyorsan rendeztem arcvonásaim, és ismét előre fordultam, hogy ne legyek feltűnő.

"Vámpír vagy?" kérdeztem gondolatban, mire felhorkantott. A Tanár úr csak egy szúrós pillantást vetett felé, majd magyarázott tovább.

"Ahogy itt minden második "ember". Csodálkozom, hogy a nagy Crossvel család egyetlen örököse nem tudja" "mondta gúnyosan.

"Nem én vagyok az egyetlen örökös, ha nem tudnád! Különben is, honnan ismered a Crossvel családot?"

 " Minden vámpír ismeri a történetet, ugyanis benne van a vámpír történelemben. Igazad van, hogy az egyetlen örökös nem te vagy. De te vagy a vér szerinti örökös. Na meg persze, ahogy elnézem személyiségileg is alkalmasabb vagy mint Ikoya. Még a suliban sincs tekintélye, te viszont már az első órában kivívtad a figyelmet."

Épp üzentem volna neki egy olyan káromkodással teli mondatot, amitől tuti kisült volna az agya, de kicsöngettek.
- Mellesleg, Leo vagyok. - Jött a padom mellé, és a kezét nyújtotta. Felálltam a válaszadás előtt, és rájöttem, hogy nem sokkal magasabb nálam. Talán fél fejjel. Keményen fúrtam dühös tekintetem az ő gúnyosan csillogó jéghideg szemeibe.
- Gondolom nekem nem kell bemutatkoznom. - mondtam színtelen hangon, mire mindenki felénk nézett. A tanár megérezve a feszültséget gyorsan lelépett. Őszintén büszke voltam magamra, hogy a bennem fortyogó düh ellenére nem pofoztam fel, és a hangom is nyugodt maradt. - De ha megkérhetlek, legközelebb ne pofátlankodj bele mások gondolatába.
A válaszomat hallva undorító mosolyra húzta száját, mire nekem elegem lett de mielőtt még olyat tettem volna amit megbánok, megfordultam és Iko felé vettem az irányt. Mellé érve megvártam amíg feláll, majd a karjánál húzva vonszoltam az ajtó felé, hallottam ahogy Leo utánam szólt.



- Csak nem menekülsz cica? - kérdezte lekicsinylő hangnemben, mire feldúlva megálltam. 
- Hidd el, előbb fogsz te menekülni tőlem, mint én tőled. - Mondtam kihívó mosollyal a képemen, miközben mindkét kezemmel bemutattam neki.




 - Mellesleg nem vagyok a Cicád,Hópihe. - gúnyosan köptem felé a szavaimat, mire éreztem hogy az osztályban megfagy a levegő. Leo ugyanolyan ábrázattal elindult felénk, de ahogy a második lépésnél tartott egy rántást éreztem a karomnál. Tudtam, hogy Iko az, így a büszkeségemet eldobva Ikoya érdekében menekülni kezdtünk. Mivel a földszinten voltunk, felszaladtunk a legfelsőre, ami a negyedik volt.
- Emina....te.......nem vagy......normális. - mondta lihegve, és a térdeire támaszkodva.
- Tudom. Akkor körbevezetsz?
- Jah..Menjünk. 

6 megjegyzés:

  1. Szia Emina.Először is azzal kezdeném,hogy örülök,hogy átköltözteted a blogot :) De most térjünk rá a részre.Emina suli kezdése szerintem nagyon jóra sikeredet.Am úgy ezzel a Leonal rossz előérzetem van.Szerintem majd a későbbiekben tesz valamit.De ez csak egy megérzés.Igazából ilyenkor mikkor olvasok mindig tovább képzelem a sztorit.Főleg ilyen jó blogoknál.Nekem még mindig Emina és Ikoya a kedvenceim.Toshiro hát ő mindig ilyen marad legalább is eddig nagyon úgy nézz ki.De őt így kell megszokni.Na még annyit fűznék hozzá,hogy imádtam.Remélem minél hamarabb folytatod :) Folyit kérek! (Akkor hozod amikkor akarod csak már nagyon várom)
    Puszi!
    Tori

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is tovább képzeltem és hát nekem az jött ki ami mindig ha egy fiurol is szó van hogy összejön az Eminával de ez nem így lessz gondolom mert Emina szereti Akir-át
      amugy nagyon bírom a story-d

      pusszancs
      fanni

      Törlés
  2. Szia!

    Akkor már emlékszem rád, te már a kezdetektől követtél, és ennek nagyon örülök :3 A költöztetéssel kapcsolatban, én is örülök neki, mert az előzőnél nagyon sok minden korlátozva volt :C Hmm....Leonról nem mondok semmit, hisz a szereplőkhöz nemsokára csatlakozik ;)

    Megérzések vannak, és lesznek is. Sőt, kitudja talán igazad van, talán nem ;) Én is úgy szoktam, hogy tovább képzelek egy sztorit.

    Örülök hogy tetszett ez a rész is, a kövivel kapcsolatban. A fejemben már nagyjából kezd egyre jobban kirajzolódni, ahogy az egész történet is :D

    BY:Emina ^w^

    VálaszTörlés